Élek, mint ember a felperzselt földeken Látom a szennyet, kik élnek a zöldeken Elhull a porba, és többé már nem beszél Nyomait szanaszét hordja az esti szél Attól tartok magam is ezen az úton haladok, De bármit mondtok ebbe az irányba nem haladhatok Menekülök én az árnyékom elől Félek, ha utolér minden eldől De hiába rohanok a holnaptól, Ha nem szabadulhatok magamtól ... Látszat vesz körül, a valóság elkopott Instából építünk magunknak világot Mélyre temetnek a posztok, a mémek Embernek ember jelenti a féket Én attól félek, nem tudom majd hová lépjek, Mert ha hátra nézek mindig ott lesz, amíg élek Menekülök én az árnyékom elől Félek, ha utolér minden eldől De hiába rohanok a holnaptól, Ha nem szabadulhatok magamtól ... Magamtól ... Magamtól ... Magamtól Nem szabadulhatok magamtól ... Menekülök én az árnyékom elől Félek, ha utolér minden eldől De hiába rohanok a holnaptól, Ha nem szabadulhatok magamtól Menekülök én az árnyékom elől Félek, ha utolér minden eldől De hiába rohanok a holnaptól, Ha nem szabadulhatok magamtól