Ahogy minden, ez is majd véget ér Ahogy a bárány béget az életért Kilopnád az idő vasfogát is Eltömődik minden kapilláris Borotvafenő fémpapír, tompa pír lepi el arcomat Tollvonásaim táptalaját etetném, mint néma karcokat Ajtód elé ömlő elmém tőrvetése, hajad boglya szalma Benne vágott tenyeremen karcoló tűk néma Halma Ahogy minden ez is belülről l fakad, láng tornyokat benzinnel oltok Sem a kudarc, sem ez nem opció, szabadságfokaim hol keressem? Bennem a konvex félelem tér nem tudok előled hova bújni Már nem bírom ezt a szart abba hagyni, de többé nem fogok visszanyúlni Egyre csak, dobog a pirkadatban egy balpitvarnyi pillanatra A fogak csikorgó dalra kelnek mindhiába nincs más Nincs, más hátra kezdjük a végén, halva születnek a céltalan álmok Remekül hangzó recsegő szájzár, nyúzott talpakon már alig állok Megvakítanak a fények, nyüzsögnek az iszonyú lények Visszaadja majd azt valaki, amit elvettek az évek? Gyere, és fojtsuk hát egymásba, tajtékzó magányunk Az alkony csendjét törje keresztül aránytalan arányunk Karmaiddal tépd fel a bőröm, hogy serkenni lásd A tintába fojtott múlt becstelen dicshimnuszát Közted és köztem az egyszerű képlet Az undorom reciprokát képzed Közted és köztem az egyszerű képlet Az undorom reciprokát képzed