Kancsómban fortyog Az inkább már poshadni kívánó víz Fehér egyfülű kis köcsög Nincs megtöltve nagyon Az erdőszéli patakba beletaposó Semmi elől rohanó vaddisznó Fejével ágakat csapkodva Rohan, szalad, fut, siet Találva semmiket Levélrecsegés, bothalálozás, céltalankodás Nem siet az, gyors' folyik csak az ér Vagy erőseket lép. Lép? Ballag, bandikol, baktat Minden fa ugyanolyan Minek siessen? Ág törik, törzs szárad, gyökér elhal Nem is el: marad ott, helyben, mozdulatlan Kancsóm dől, víz ki, pohár tele Megiszom, már nem is vagyok olyan szomjas Mariannina Százszor mondtam már Ne légy kacér! Lásd, egy hű szív mindig többet ér! Hogyha mégis elhagysz hűtlenül Csalfa szíved engem elkerül Mariannina!