Szemén a szürke páncél a semmi tükre Az arca mozdulatlan, mit rejt mögötte Nem szól, és sosem kérdez, de várok egy jelre Miért van ez a csend, ez a némaság, De mintha mégis, valaki szólna hozzám. 6 óra 20-kor felkel és felöltözik Lemossa álmait, s az arcát felveszi Az ajtót résre nyitja, sosem búcsúzik De miért van akkor az, hogy mégis visszanéz. De mintha mégis, valami volna De hátha mégis, ez a jelbeszéd. Igen mintha mégis, valaki szólna. De hátha mégis, ez a jelbeszéd. De én is mondanám, de ő megy tovább. Ha kérdezem, mit érez, azt mondja hallgass. Ne kérjél tőlem túl sokat, s ne faggass Megosztom ágyam veled, mi mást akarhatsz. Megint itt a csend, itt a némaság. De mintha mégis, valaki szólna. De hátha mégis, ez a jelbeszéd. De mintha mégis, valaki szólna. De hátha mégis, ez a jelbeszéd. De én is mondanám, de ő rám se néz.