Ha nem szorítsz úgy kebeledbe
Mint egyetlen tulajdonod
Engem, míg álmodol nevetve
Szétkapkodnak a tolvajok
S majd sírva dőlsz a kerevetre:
Mily árva s mily bolond vagyok
Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
A fák, a hegyek, a habok
Én úgy szeretlek, mint a gyermek
S épp olyan kegyetlen vagyok
Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
A fák, a hegyek, a habok
Én úgy szeretlek, mint a gyermek
S épp olyan kegyetlen vagyok
Ha minden percben nem kecsegtetsz
Hogy boldog vagy, mert nekem élsz
Görnyedő árnyadnak fecseghetsz
Ha gyötör a magány s a félsz
Nem lesz cérna a szerelmedhez
Ha úgy kifoszlik, mint a férc
Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
A fák, a hegyek, a habok
Én úgy szeretlek, mint a gyermek
S épp olyan kegyetlen vagyok
Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
A fák, a hegyek, a habok
Én úgy szeretlek, mint a gyermek
S épp olyan kegyetlen vagyok
Hol fényben fürdesz
Azt a termet elsötétíted, meghalok
Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
A fák, a hegyek, a habok
Én úgy szeretlek, mint a gyermek
S épp olyan kegyetlen vagyok
Ha nem ölelsz, falsz, engem vernek
A fák, a hegyek, a habok
Én úgy szeretlek, mint a gyermek
S épp olyan kegyetlen vagyok
Hol fényben fürdesz
Azt a termet elsötétíted, meghalok