A kalózszív sötét, rejti mi szép.
Igazgyöngyöt ás el, s fedi rejtekét.
Egy gaz tolvaj gyilkos, ki ezrekkel hált,
Mégis nap mint nap rátörhet a magány.
Álmából ébredve, szétrebben szélben el,
A kép, amit őriz a szíve felett.
Egy gyönyörű álomkép, szirének énekét,
Egy asszonyt, kit titokban bújtat míg él!
Lépj elő szívemből, álmomból s lényemből!
Add meg magad, míg senki sem lát!
De menekülj, nem láthat senki sem ó,
Mert álmodban felnyesnék szép kis orcád!
Vaksötét térképen, két kezünk vérével,
Megfogadtuk, majd hűek leszünk.
Szívembe zártalak, s szívedbe zártad az
érzést mely nem enged, s nem menekülsz!
De hová is lennék én rablások éjjelén,
Ha kezemhez nem simulna két szép kebel.
Temérdek szesszel, s egy csalfa kis mosollyal,
Mégis csak Téged vár, s nincs több határ.
Egy átkozott élet ez, nincs menedék,
Hol tudhatnám, nem ér el majd a vég.
Hol nem talál meg ellenség, sem hazafi,
Ki téged megkínozna, így vérem ontja ki.
Vigyázz hát Kedvesem, árnyékom rejtsen el,
Nem lehet arcod, még szívemben élsz!
Hófehér lényedet, vörösre festheted,
Ha kiejted nevemet, vár a halál!
Lépj elő szívemből, álmomból, s lényemből!
Add meg magad még senki sem lát,
De menekülj, nem láthat senki sem ó,
Mert álmodban felnyesnék szép kis orcád!
Vaksötét térképen, két kezünk vérével,
Megfogadtuk, majd hűek leszünk.
Szívembe zártalak, s szívedbe zártad az
érzést mely nem enged, s nem menekülsz!
De hová is lennék én rablások éjjelén,
Ha kezemhez nem simulna két szép kebel.
Temérdek szesszel, s egy csalfa kis mosollyal,
Mégis csak Téged vár, s nincs több határ.
Vaksötét térképen, két kezünk vérével,
Megfogadtuk, majd hűek leszünk.
Szívembe zártalak, s szívedbe zártad az
érzést mely nem enged, s nem menekülsz!
De hová is lennék én, rablások éjjelén,
Ha tudnám, hogy kis szíved nem dobban fel?
Álarcom tovaszáll, minden nap hajnalán,
S csak Téged szomjazlak míg élek, s tovább!