Üres hétköznapok,
Olcsó éjszakák.
Egymást váltják fel a megfakult csodák,
Megszokással járó fáradt érintés,
Szertefoszlott már a régi érzés.
Elég most egy pár szó,
S az erőtlennek látszó,
Egyetlen szikrából lesz a tűz a végén.
Nem lehet, hogy minden ember idegen,
Nem verhet minden szív ennyire idegen.
Nem látunk senki mást már magunkon kívül,
Itt vagyunk mi és azt adjuk hírül.
Elég most egy pár szó,
S az erőtlennek látszó,
Érintésből egy új világ épül.
Érzem, hogy hallod a hangom,
Érzem, hogy értesz minden szót.
Érintsd meg lassan az arcom,
Lásd meg a hozzád hasonlót.
Ébreszd fel az alvó lelked,
Véred legyen legyen édes vizű folyó.
És ha minden így él benned,
Akkor leszel hozzám hasonló.
Nem vagyok más tollával írott költemény,
Sem istenségnek látszó csalfa vak remény.
Nem vagyok eldobható, ócska játékszer,
Innentől kezdve rám mindig emlékszel.
Elég most egy pár szó,
S az erőtlennek látszó,
Pillanatból majd az égig érsz el.
Érzem, hogy hallod a hangom,
Érzem, hogy értesz minden szót.
Érintsd meg lassan az arcom,
Lásd meg a hozzád hasonlót.
Ébreszd fel az alvó lelked,
Véred legyen legyen édes vizű folyó.
És ha minden így él benned,
Akkor leszel hozzám hasonló.
Mondd kié lesz a világ,
Ha az ember megfordulni nem mer.
Magadban keresd meg majd a hibát, az imát,
De ha eltorzul a kép.
Kell egy jel,
Leszek én a jel.
Megtöröm a csendet,
Hogy ezt is hallják.
Leszek én a jel,
Megtöröm a csendet.
Hogy azt is lássák!
Érzem, hogy hallod a hangom,
Érzem, hogy értesz minden szót.
Érintsd meg lassan az arcom,
Lásd meg a hozzád hasonlót.
Ébreszd fel az alvó lelked,
Véred legyen legyen édes vizű folyó.
És ha minden így él benned,
Akkor leszel hozzám hasonló.