Tudod rólam remélem Megtartanám de nem érzem A világ összes súlyát Ha nem az égig érne Vállaimat letapadt görcsök Már rég a padlóra húzták Aggasztó gondolataim belülről Koponyám fúrják Távolinak tűnt az összes viharfelhő De már nedves az avar az erdő tövében A levelekről legördülő harmat lesz, ami megnő És szökőárként mos majd el mindent Felgyújtom és végignézem, hogy porig ég Forró a parázs, de én sétálok rajta Szemembe törölve összes hamvát Megvakítva magam, hogy ne lássam újra Mélybe zuhanva végleg utólért Hamis szépnek fals reményt adtam Süketítő és pont ennyit ér A kongó üresség zaja