Ezer rég múlt szép emlék,
Ami lassan megfojt,
Ha már végre átlépném,
Le a mélybe ránt...
Mennyi álmatlan lett éj,
Mi a fénnyel harcolt...
Sosincs válasz;
Miért, mondd, miért?
Csak nevetsz rám.
Arcomat eltakarom, ne lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt, éget a szótlanság.
Égre festett búsképűt,
A Holdat látom.
A kopár fáknak is feltűnt,
Ez nem a mennyország...
Hová tűnt az a kiscsillag?
Most miért nem játszik?
Talán egy felhő takarja,
Vagy rég kihunyt már?!
Arcomat eltakarom, ne lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt, éget a szótlanság,
Ha ennyire fáj.
Miért hazudom,
Hogy nincs, ami bánt?
Hogy megleszek nélküled is ezután?
Ha mélyen a kés,
Úgy vérzik a szív,
Álarcom nem véd, csak ostoba dísz -
Miért hazudom,
Hogy szebb ami vár?
Ha felkelek, új nap virrad rám?
De sűrű a köd,
Túl hosszú az éj,
Reszketve várom, hogy közelebb lépj...
Arcomat eltakarom, ne lásd,
Hogy szemem könnyes, ha más ölel át.
De emészt, éget a szótlanság...
Ha ennyire fáj. -
Miért hazudom,
Hogy nincs, ami bánt?
Hogy megleszek nélküled is ezután? -
Ha mélyen a kés,
Úgy vérzik a szív,
Álarcom nem véd, csak ostoba dísz. -
Miért hazudom,
Hogy szebb ami vár?
Ha felkelek, új nap virrad rám?
De sűrű a köd,
Túl hosszú az éj,
Reszketve várom, hogy közelebb lépj...
[Miért hazudom,
Hogy szebb ami vár?
Ha felkelek, új nap virrad rám?
De sűrű a köd,
Túl hosszú az éj,]
Reszketve várom, hogy közelebb lépj...