Az én szívem büszke, de árva Mert régóta nem talál saját párjára Királyoknak köztársasága Eljutott lét és nemlét határára Úgy kell élnünk, meg kell élnünk Minden érzékszervünk megragadja A pillanatot amit mindenki vár Naivságunk lelohassza Minden szavad csak összezavar, De az élet minket egymással összevarrt, Szép lassan elfoszlik, Míg mi azt hisszük hogy lesz jobb is Szakítsd szét! Szakítsd szét! Addig szakítsdszét míg Ő nem tép szét! Hát csak nézz szét... Összecsap erő és ész, Az élet halál tengerén A véres habok eltakarják A civil áldozatok tekintetét. Aztán összecsap erő és harag, Sikítva kondul száz templom harang és az áldozatok dögszagát A koszorúk sem takarják Láttam mikor beléd rakta, Láttam mennyire élvezted, A kézbe bújtam, mely kényszerített, Kényszerített, hogy térdelj le Hallgatsz rám és teszed amit mondok, Mertígy hallgatsz a szívedre... Ami ugyanúgy büszke, de árva, Mert naponta tapossuk bele a sárba. Királyoknakköztársasága Eljutott lét és nemlét határára Eljött a herceg a fehér lovon, Ki bár hasonlít rám, de nem én vagyok Tettethetem, ha úgy tetszik, De én nem hiszem, hogy lesz jobb is A hercegnőket eladják A hercegeket lámpavasakra akasztják és álmaimban még hallatszik, Hogy a lovakat a határban agyon lövik Üres az utca, hideg a padka énnem gondoltam volna, Mikor elindultam haza, Hogy minden gondolat csak gond Minden szerelem csak szer, éssosincs belőle annyi, amennyi éppen kell Egész életünkben attól tartunk, Hogy honnan jövünk és merre tartunk és az marad a végén részletkérdés, Hogylehet, már rég ott vagyunk