A városvég itt csupa szürke ház, a részegekre angyalka vigyáz, s a villanyfényben, mint aranykehelyben alusznak a tűzfalak, háztetők, s a sorompón túl ében-szín lepelben zizegnek a láthatatlan mezők -- a messzeség öblén pár pisla fény ég, mögöttük nyugodt mélység a sötétség -- Ha becézésem és csókom se kell, kicsi lány, mivel ringassalak el?
Ha elzár tőlem a buta lakat, lesajnál minket majd a virradat
Bámuljuk egymást búslakodva és szánk sarkát bontja már a nevetés
Te!
Ha hiszed, ha nem hiszed, úgy szeretem nevetésedet, mint kinn ezt az éjszakát, lámpavilágos éjszakát -- aranypor mállik az éj válláról, s szemközt a sarkon a cégtábláról furcsán szökken a pentameter-sor elő: "
Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő" -- a nevetésed is ílyen bolond: mindenre illik és semmit se mond
Üldögélünk csendesen, két jó-gyerek, rendesen, messzi kocsma-zene hallszik, a környéken minden alszik, az alkóvban odaát mélyen alszik anyukád s szomszédban a Vakos néni, ferdeszájú Vigláb néni, Baloh úr, a vasutas, imádód, a kis-inas -- Itt is, ott is, emitt is, amott is bajszos rendőr őrzi az álmot, nagyfülü bagoly őrzi az álmot, mint kinn ezt az éjszakát, lámpavilágos éjszakát -- itt is, ott is, emitt is, amott is dongnak az öreg faliórák, bánatos hangú ingaórák, fodrozzák az éjszakát -- Alvó lélek, kússz a tájon, álmodon mint pókfonálon, huss!
Huss!
Föl a légbe visz az út, tág a lég, tág az út, tág a lég, tág az út, hozd az örömöt, hozd a bút, hozd az örömöt, hozd a bút, huss!
Huss!
Nézd!
A ház, mint a felhő, fényt cikáz, mozdul, mint a barna-béka, vele mozdul az árnyéka, és belőle alvó lelkek párolognak, légbe kelnek a kéményből, mint a füst, az ereszről, mint ezüst -- száll a kövér Vakos néni, deszka-vékony Vigláb néni, és köröttük nagy sereg libben, szökken, hempereg -- Ni, a Gős pék ketté-bomlott és kergeti önmagát
Balogh úr a templomtornyot fújja, mint a furulyát, azt fújja, hogy "
Ne sirasson", mégis könnyezik belé -- Ott meg a cukrász-kisasszony tipeg fejjel lefelé -- Vigláb néni peckes-módon sétálgat a sürgönydróton, krinolinja lyukas-hordó, kezében egy napraforgó, vékony nyakán férfi-gallér, oldalán egy szép gavallér
Vigláb bácsi nagy-kesergőn kuporog egy lámpaernyőn, nézi párját: "
Lássa, kérem, parádéra megy a pénzem
Nekem pohár sörre sincsen, neki fodrász, ruha, minden
Én megmondtam már ezerszer, hogy hibás a mai rendszer, államreform kéne régen, persze nem hitték
Na tessék!
Adó, lakbér
Nem csekélység!
Öt gyermekem van, kérem!" Oda nézz, szösz-bogár: ott a boltos lánya áll, boltnak hisz egy fecskefészket, benne várja a vevőket; ez már mégis hajmeresztő, hogy ma senki be se néz!
Majd belép a szívdöglesztő hollywoodi filmszinész: "
Kérek kilenc fogkefét, ráadásul a kezét." Röptük össze-vissza húz
Rá ne nézz, mert megvakulsz
Mogyoró Pál ezalatt megfogott egy sülthalat. "
Tanár úr tudná talán, milyen hal ez?
Macskacápa?" "
Rá van írva uszonyára, de nincs itt az ókulám." Pál örült, hogy futhatott és szekundát nem kapott
És a ritka állatot vezeti egy hosszu hídon: "
Majd vadászni megtanítom." Tejes-ember a kéményen üldögél, mint nyári réten, kisgyermek lett újra szépen, mézes-kenyér a kezében
Távol, öreg bükkfa alatt labdázik egy fiú-csapat, ő a szemét rajta-felejti, mézes-kenyerét halkan leejti, kicsúszik alóla a rét, meg a kémény, s eltűnik az éj csipkéi mélyén
És erre-arra az alvó-csapat potyog a falról, mint a vakolat
A villanyfényen átdereng az ég, s a városon túl látszik a vidék, a dombok gyengéd-rajzu háta -- és elcsitul az alvók karneválja
Jön a söprőgép tompa morajjal, mögötte a hajnal fut lobogó szőke hajjal, csörömpöl a reggel, száll a fény
és az éji tág csodát, ezt a fura micsodát ketten láttuk: te meg én