Hol a magas hegyek júniusban fehér kucsmát hordanak És pisztrángrajok úsznak el a korhadozó híd alatt Hol lenn a völgyben kétszáz kémény füstfelhőket ereget Élt egy asszony magányosan, férjéről várt híreket Két éve már, hogy tábori lap nem oldotta magányát Reménykedve várta mégis minden nap a postáját A kertkapuhoz kisétálva leste meg a hírhozót És könnyes szemmel sétált vissza, ma sem kapott semmi jót Egy nap aztán furcsa levél érkezett a címére Csináltasson igazolványt megváltozott nevére Megírták, hogy mikor menjen, melyik házba és hova Így lett Kovács Máriából Maria Kovácsova Ki tudja már, mennyi hosszú év repült el azóta Hogy utoljára levelet hozott ki neki a posta Esténként férje fényképét fekteti párnájára Beszél hozzá, simogatja és hűségesen várja Egyszer aztán nyílt az ajtó és ott állt a vén baka Mankójára támaszkodva a fogságból tért haza Nem szóltak, csak nézték egymást, mint szerelmük hajnalán Nézte egymást némán az az ifjú és a szép leány