Ne féljetek, nem megyünk haza,
Minket már régen nem hív a Haza.
Mely álmaink bölcsője, sírja volt,
Ma rákos fekély, rothadó kék-sárga folt.
Ne féljetek, nem megyünk haza,
Ott a házaknak már nincsen ablaka.
Mely múltba néz s jövőbe lát,
Nincs, ki megfújná a trombitát.
Ne féljetek, nem megyünk haza,
Az már oly régen a másság temploma.
És te is csak szolga, rab vagy ott,
Bár zsebedben útlevél ragyog.
Ne féljetek, nem megyünk haza,
Irigység népe, te céda, te buta.
A mi kincsünk nem lopott kacat,
Lelkünkben hordjuk: hit és akarat,
Hazugság népe, te gyáva, ostoba.
Ahol mi élünk, az mind magyar sziget,
Koromsötétben virrasztó tüzek.
Ne féljetek, nem megyünk haza!
Ne féljetek, nem megyünk haza,
Vagyunk és maradunk, mint kivert kutya.
Sorsunk már régen nem sorsotok,
Árulók, latrok, újgazdagok.
Ne féljetek, nem megyünk haza,
Hol testvér a testvérnek farkasa.
Ki hajnalig háromszor megtagad,
Légy átkozott, légy gazdagabb.
Ne féljetek, nem megyünk haza,
Irigység népe, te céda, te buta.
A mi kincsünk nem lopott kacat,
Lelkünkben hordjuk: hit és akarat,
Hazugság népe, te gyáva, ostoba.
Ahol mi élünk, az mind magyar sziget,
Koromsötétben virrasztó tüzek.
Ne féljetek, többé megyünk haza,
Többé nem megyünk haza, többé nem megyünk haza!
Többé nem megyünk haza, többé nem megyünk haza,
Megyünk haza, haza!