Úgy tizenegy tájban, a cukrászdába
Valaki hogyha belép még meglátja álma mai
Mágusait: Winklert és Eldé-t,
Akik a kávéba tejet most kevernek épp.
És az asztaluk mellett is ott van velük
Ernyőjük ráncába bújva egy etűd
Ami a hangjait tekintve egyszerű ugyan,
De meggyőző mágikus hatalma van.
Éveken át csak a szertartások,
Amiket a nők, akik ott voltak, tagadnak mások
Előtt. És ahogy a közértbe mennek
Reggeliért, végül nem hisznek ennek
A látomásnak, amit úgy éltek át
Mint a szemeik előtt lepergetett filmek hadát,
Mikben a hősöknek reggelre illatos fürdő,
Narancslé meg némi kávé dukált.
Winkler és Eldé a hajóra mennek,
De mindazonáltal mindazon általmennek,
Amin ekkor szokás: álmodozás.
Winkler és Eldé a hajóra mennek,
De mindazonáltal mindazon általmennek,
Amin ekkor szokás: álmodozás.
Winkler és Eldé a Körúton állnak
és az arcukon serkedő másnapos szakállnak
A mibenlétéről fecsegve lesik:
Hoz-e a sors valami villamost nekik.
Pedig a lelkük mélyén egy hajóra vágynak,
Amit a déli tengereken átmuzsikálnak,
A bárban várva megy egy árva hajnali
Vendég utolsó óhaját
Winkler és Eldé a hajóra mennek,
De mindazonáltal mindazon általmennek,
Amin ekkor szokás: álmodozás.
Winkler és Eldé a hajóra mennek,
De mindazonáltal mindazon általmennek,
Amin ekkor szokás: álmodozás.
Képzeletükben ez egy latin hajó,
Amin a fedélzeten is úszik, ha jó
Az idő, néhány kis bikinibe bújt nő.
Nem áll, nem megy és nincs is idő
Ott a hajón. Csak Winkler és Eldé állnak
A megállóban, akár szerelmespárnak
Is nézhetnénk őket a színház felől,
De túl nagy a szél és a hajó bedől.
Winkler és Eldé a hajóra mennek,
De mindazonáltal mindazon általmennek,
Amin ekkor szokás: álmodozás.
Winkler és Eldé a hajóra mennek,
De mindazonáltal mindazon általmennek,
Amin ekkor szokás: álmodozás.