És volna itt ez a mélabú Amivel kezdeni akart valamit végre Emil aznap, mikor már a hú- Sába vágott és majd' szét is tépte Egy haszontalan, nagy buta este Egy kicsit együtt de nagy magányban Csak azt a mágikus egy szót kereste Ami elmondja jól, hogy milyen lágyan Száll a szemére a jó kis fátyol Védi a bajtól, védi a szemet Véd a világ vad látványától S rejtekajtón engedi be a teret E kimért térben az éles dolgok Puha sarokkal jönnek feléd Mondhatjuk, hogy csak az boldog Kinek efféle fátyol óvja a szemét Kéne tehát az a mágikus egy szó Elmagyarázni a zűrt idebent Kéne tehát az a mágikus egy szó Ha sok millió már pocsékba ment Hisz sok millióból áll már a ház Még többől állnak az ostoba álmok E rengetegből ha maradna száz Az is túl sok és számtalan álnok Csapdát állít már kilencven szó is Nyolcvan, hetven, hatvan is sok Mint számtalan, apró, színes golyóbis Gurulnak szét a gondolatok Tíz szó is esztelen túlzás lenne Vagy akár annak a fele: csak öt Ugyanaz nem lehet háromban benne Kettő még mindig a kétségbe lök Ha volna tehát egy, ami annyit mond Amennyit kell és így erős is volna Szólalni akkor nem volna gond És ez a szó csak a lényegről szólna