Kedd volt, vagy szerda, ki tudja már
Foszlik az emlék, a nóta eláll
Ültünk ott hárman, úgy harminc körül
S a mama még ránk szólt: a kávé kihűl!
A Gellértből nézett egy hotellakó
A legelső kíváncsi hölgy hallgató
S az ablakot ránk csapta, elég rossz jel
Na, ezt a dalt jó gyorsan felejtsük el
– Mennyi?
– Harminc!
– Mi harminc?
– Mi mennyi?
– Ez már nem vicc.
– Próbálj meg nevetni!
– Leírtuk párszor az utolsó dalt
– De a másnap egymáshoz visszazavart
Készültünk olykor, hogy kimondjuk bátran
S a szövegek gyűltek a papírkosárba
Volt már, hogy majdnem a kardunkba dőltünk
A hanglemez kicsi lett, mi meg kicsit nőttünk
A gyereket neveltük, s vittük a Padlásra
Ő viszi most már a sajátját, hadd lássa
Szerelmek, barátok útja elvált
Mi kibírtuk, ki hinné, harmincon át
– Mennyi?
– Harminc!
– Mi harminc?
– Mi mennyi?
– Ez már nem vicc.
– Próbálj meg nevetni!
– Megírtuk párszor az utolsó dalt
– De a másnap egymáshoz visszazavart
– Mennyi?
– Harminc!
– Mi harminc?
– Mi mennyi?
– Ez már nem vicc.
– Próbálj meg nevetni!
– Megírtuk párszor az utolsó dalt
– De a másnap egymáshoz visszazavart