Jó ha túl sokat nem vársz tőlünk, Nekünk korlátok kellenek. Párat félre löktünk és össze is törtünk Most itt vagyunk együtt s együtt veled. És most jók vagyunk, rendes gyermekek, Körben szép ruhák, tágra nyílt szemek. Nézd az emberek mind-mind angyalok Együtt élnek át épp egy szép napot. Omló tornyaink és a várromok, Rosszat álmodó fényes templomok. Lustán áradó felhőképeken Ott egy kis mosoly, s elhiszem. Én csak elvétve járok arra, Hova hétköznap nem vezet S néhány idegen a reményhez bújik Hogy egymáson olykor segítsenek. És az ember jó, és most elhiszem Nézd a füstön át ott az értelem Tömjént égetett, kőből alkotott S ott a lágy kenyér, melyen visszadob. Éppen elhiszem, ők sem bántanak Mint a harcosok épp csak játszanak. És a törmelék majdcsak összenő S minden újra él, minden újra nő. Jó ha lobognak még a gyertyák, Mert ha nem látunk, kétkedünk, S túl a megfoghatón nincsenek társak, S ha nincsenek itt sem, az túl sok nekünk. Hívtak Téged is, így az illendő, Mert az esküvő így lesz esküvő, Sorra adják fel mind a józanok, Mert a tiszta víz borrá változott. Ez most esküvő fényes néhanap, Tőled kapható áldást osztanak, Tarka kételyünk fedje hófehér Míg az esküvő véget ér.