Hey... ezt neked.yoo
Mért érzed, hogy rácsokként zárulnak kezeim?
Körülötted, mikor csak átölellek...
Mért érzed, hogy önzőség, mit takarnak szemeim?
Ha meghalok, engem csak a szád ölhet meg!
Hát kenj mérget ajkadra és csókolj meg!
Csak áltass, úgysem látom, mi rejtőzik legbelül.
Elterül a testem, akkor talán felébred benned,
Mi régen alszik vagy csak láncra verve szenved.
Én próbáltam kiszabadítani! Esküszöm, próbáltam!
Mindent megadni, és cserébe egy szót vártam...
Vagy csak, hogy mellettem légy, teljesen őszintén,
Azért, mert Te akarod, és nem azért, mert muszáj.
Hogy befogjam a számat, betömted egy kis falattal,
Pedig régen vártad, és hagytad, hogy adjak!
Hogy én gyenge vagyok vállalom, de akkor Te gyáva,
Hisz nem közlöd, hogy az ajtó régen zárva!
Amin be akarok jutni, mert kidobtak onnan,
Az egykori kapuőr most utolsó a sorban.
A hegedű húrjai sorban csavarodnak nyakamra,
A hiány és a bú gúnnyal nevetnek a haragra,
Mert tudják megtehetik most, ők vannak fölényben,
Hisz jelentéktelen, mint a puskapor a töltényben.
De kilövéskor meglátjátok kié lesz a főszerep,
Az örök szánalmas végre maga felől dönthetett.
Döntöttem is és Te is, aki erre várt, hát
Halld a csendben testem tompa puffanását!
Egész világ már mi kettőnk közé áll,
Mert a büszkeség által felállított akadály,
Mit mindketten könnyedén átugornánk, ha
Akarnánk és nem sorolnád utoljára
A másikat, ki állítólag a legelső,
A legfontosabb, és neki a legbelső
Titkainkat mondjuk el, de már rég nem,
De már rég nem, rég nem kell félnem, eyy...
Mért csak a hátad látom,
Valahol már bánom,
Mégis visszavágyom,
Én még vártam rád,
Hogy kinyisd a szád,
De a kapukat már bezártan találtam.
Én rádöbbentem hibámra, és megesküszöm javítom!
Te is gondold át még egyszer! Én kivárom, ha bírom...
Könyörgöm utoljára, hisz tudod Te is mennyire
Ragaszkodom, szeretlek, nem gondolok senkire!
Így, mint Rád, hiszen az egyetlen, ki ismer Te vagy!
Így ez nem élet, ha nem tudok veled lenni.
Ez nem ennyi! Nem lehet itt vége, ez lehetetlen,
Sírok, igen, lelkem része, egy gyermek bennem.
De Te láttad milyen, mikor arcom kezembe temetem!
Kérlek, csak azt ne kérd, hogy kezed elengedjem!
Te a töredékét nem élted át annak, amit én!
Míg én szenvedtem, sírtam, Te nevettél.
Tudod, hogy kell ezt, hát akkor taníts még!
Felesleges játék voltam, Te a polcról levettél,
Lesöpörted a port, értelmet adtál létemnek.
És most félreraksz újból, csak ezt, kérlek ne!
Dehát nem tehetek semmit, csak kapálózom...
Olykor imádkozom az Úrhoz, hogy halált hozzon!
Vagy adjon vissza Téged, hogy ölelni tudjalak,
Úgy, mint régen, vagy az emlékek tőrjei szúrjanak
Agyon! Én esküszöm hagyom, de ez így nem mehet!
Ne keress kérlek, csak ha úgy érzed szeretsz,
És megérdemlünk még egy esélyt, újra nevetsz rám,
Nem gyűlölet mit érzel, száz sebből vérzel!
Látom, próbálok segíteni, de Te bántasz,
Mert Te úgy érzed támadok, tovább váratsz...
De ha ezt akarod várhatok! Bármeddig várhatok!
Kérlek ne kelljen, de bármeddig várhatok.
Mért csak a hátad látom,
Valahol már bánom,
Mégis visszavágyom,
Én még vártam rád,
Hogy kinyisd a szád,
De a kapukat már bezártan találtam.