Nagy nehezen lett hihető minden Isten, a halál, Hogy nem kalóz a pék. Hogy a nap idáig dagad, és pucolni kell innen, De mi már maradunk, Marad a maradék. Leguggoltak hozzánk Mind, a legnagyobbak, S nők néztek fel ránk, úgy néztek, hogy nagyon. Maradj békén! – mondták, és úgy treniroztak minket Hogyha simogattak akár háton, akár hason. Békén megmaradtunk, S bár néma jeges szívvel ültünk fel, hogy torkunkra Nehezült a penge. De biztos borotválnak Utoljára ezt kell gondolni, Mert a vér a szelídek cementje. Rugdalózhatnál, dobálhatnád magad, Ordibálhatnál, hogy: Nem késő! De késő... A szánkra rózsa buborékol, s e hab Lesz a kilépő Léleknek a lépcső. Elég a maradék... Ordibálhatnál, dobálhatnád magad, Rugdalózhatnál, hogy: Nem késő! De késő... A szánkra rózsa buborékol, s e hab Lesz a kilépő Léleknek a lépcső. Elég a maradék...