Édes lények, vad lidércek Álmot szőnek, téged néznek. Sötét fények, ködös képek Éjszakánként hozzád érnek. Egy ráncos arc néz rád, szívedben ébred a vágy A félelmed magadra száradt már. Hevesen lüktet a vér, de lelked visszatér, Álmot szakít a sötétbe tépő fény. Úgy érzed, nem haza mész. A nappal ármány, ott állsz a házban árván. Minden órád magányos várakozás. Az alkony a vágyad, álmodban láttad Melyik az igaz lét? Álom, vagy ébredés? Felvillan egy kép, édes, mint a méz Bár lenne végre sötétség. Meddig tart ez még? Fénylények szerteszét, Az éjjel urát várod, tán eljön még Megállsz, hogy hazatérj. A város halkul, szíved gyorsul, A fény lelassul, a nap eltompul. Édes lények, vad lidércek Álmot szőnek, visszatérnek! Egy ráncos arc néz rád, szívedben tombol a vágy, Az álom gyorsul, a cél itt lehet már! És újra eljön a fény, de szíved már nem zenél, A színes kapun végre átléptél. Úgy érzed most hazatérsz!