A nyári űr ma díszdoboznyi bonbon Rumos, diós, kering a sok planéta Hegyekben áll a tejnugát a Holdon Zsebembe szárad édes olvadéka De holmi krémre, mondd babám, ki gondol E gejl, cukorkagyári hordalékra Te vagy, kiért ma fájva fáj a gyomrom Savaktól ég, akár az égi szféra Legyél csokimba málna-grannulátum Leszek csigádba jó fahéj, igérem S ha jő papírod oldalán a dátum Mi majd bután kacagva, kéz a kézben Akár egy-egy falatka, föl-le járunk A zord idő metál-protézisében (Saiid) Aki minden nap megújítja a teremtés művét, így zengeti meg a szürkét - a nagy bűvész. Az élet-hű lét Engedi, hogy minket a hangok majd elpakolnak, Nem gondolja magát a szónál nagyobbnak. Nem lesz se mondat, se Nagykönyv, Csak pár hang, pergő-lábdobra belsőt rászórva Csenget egyet-kettőt álmomba. Zen-élő legenda az erdő szélén. Ősz lévén: A leveleink párokba, mi meg szó nélkül a sok felhőt Számolva megyünk első számokra - Remélem felnőttem (a) számodra. (Ref) (Zeek) Ahogy zakatol a látomásom, úgy váltom Alatta láma-szinten máson töröm magam, Túl lágy az ásatásom. Asitok rátok barátom A vakításotok nem kel(l)-me' nem bársony Se bordó, se bardo Se toldó, se tartó... Én meg tarsolyba kaptam a társam A másom varázsát tartom alássan Mert a magány bárhány színes öltővel sakkozhat Marad minden évszak matt, Nem használnak menekvő fényes szavak- Katt... és rádéjszakadt... (Sena) Szikla pereméről szívdobbantva, magasan szállva húznak Mély, alattam a sötétség szája tátva Szívem motorjának belső robbanása Billentyűim dobolnának Nem gondolhatok másra: Hullámaim csókolják az eget Szárnycsapással, napom ráadása Forró napom szép áldása Minden felhő szemében a lelkem két szép mása ébrenlét, elem, levegő, lebegek Lelked látva.