Felüljárón ülve Márkátlan borokat szürcsölve, Tojtunk a világra. Nem volt szükségünk másra, Csak egy tollra, pár akkordra És egy gitárra. Na biggyesszünk egy dalt megint, Amire majd mindenki rálegyint, ha hallja. Szóljon a szabadságról, mondtam, Te bólintottál Az úr is ezt akarja. De ha mindenünk már meg van írva, Akkor mit véssek a papírra? Ide elég lesz ez a sor. Mindent elárul magunkról. Nincs benne semmi, Mégis a szívedig hatol. Ahogy lógattuk a lábunk, A vízben valamit megláttunk Mikor felénk sodorta egy ág. A felszín alatti magányból, Pont akkor kelt ki magából Egy tiszavirág. Most utoljára néz az égre, Jól tudja már holnap vége a dalnak. Mégsem kulcsolja kezét imára, Ő is tojik a világra És előre köszön egy halnak. De ha mindenünk már meg van írva, Akkor mit véssek a papírra? Ide elég lesz ez a sor. Mindent elárul magunkról. Nincs benne semmi, Mégis a szívedig hatol.