Úgy mondanám felejtsük el Hogy az elhibázott szavaim mögé láttál Hűvös vasárnap és azon tűnődöm Egyedül ülve a családi asztalnál Hogy túl korán választottam el Az éretlen gyümölcsöt a lombkoronától Még érni kellett volna hagyjuk Hogy az ölünkbe hulljon magától Olyankor szeress, mikor rám senki se vár Csak akkor keress, mikor őszbe fordul a nyár S ha elhamvadnak majd regénybe illő éveink Akkor, ahogy először, úgy ölelj megint Csak egyszer lássalak még Utána elpárologhat zsebemből minden aranyom Mert könnycseppekből lett végül az ágyam Rongyos zsebkendőkből a takaróm Kinek álcáztad magad? Túl egyszerű a kérdés, mégis örök talány Oly sok év lehámlott homlokomról Mire megtanultam, mi az igazi magány Olyankor szeress, mikor rám senki se vár Csak akkor keress, mikor őszbe fordul a nyár S ha elhamvadnak majd regénybe illő éveink Akkor, ahogy először, úgy ölelj megint Olyankor szeress, mikor rám senki se vár Csak akkor keress, mikor őszbe fordul a nyár S ha elhamvadnak majd regénybe illő éveink Akkor, ahogy először, úgy ölelj megint Olyankor szeress, mikor rám senki se vár Csak akkor keress, mikor őszbe fordul a nyár S ha elhamvadnak majd regénybe illő éveink Akkor, ahogy először, úgy szeress megint