Túl szűkös volt már kettőnknek ez a talpalatnyi föld Amit építettünk, egy perc alatt kártyavárként összedőlt És belőlünk az idő lassan minden érzelmet kiölt Mert a lelkiismeretem, mint egy gyufát, úgy hagytam el Mikor tüzet kértél, mondtam, most oltottam el Bár visszakínáltál, de tőled már semmi sem kell Fogadd el az élet hívó szavát Mert én nem akarok többé gondolni rád Kérlek, vidd magaddal az összes hibád Mert én nem akarok többé gondolni rád Mert én nem akarok többé gondolni rád Nem akarok többé gondolni rád Egy sarkon támasztottuk csak mi ketten a falat Talán emlékszel a hídra, ahol megszólítottalak Míg nem néhány nap múlva a kertben megcsókoltalak Néha visszaforgatnám a jelent, hogyha lehetne Szerinted csak rossz, szerintem azért szép is volt benne Ha nem tehetünk mást, legalább emlékezzünk erre Nem akarok többé gondolni rád Nem akarok többé gondolni rád Nem akarok többé gondolni rád Nem akarok többé gondolni rád Fogadd el az élet hívó szavát Mert én nem akarok többé gondolni rád Kérlek, vidd magaddal az összes hibád Mert én nem akarok többé gondolni rád Mert én nem akarok többé gondolni rád Nem akarok többé gondolni rád