egész messze, mélyen fekvő kerek erdő közepében ébredt egyszer félmeztelen, az elveszett lélek évek teltek, múltak a hónapok Marcangolta magát, úgy látszik, az hatott hiába a látvány, ezek mind vakok jött a csúf, goromba, rémes, vérfagyasztó banya mutatta, hogy a szabja alatt minden anyag ketté hasad hasadba akarta, minden vasam ráteszem, hogy alaposan kibelezett volna nézzük csak együtt, hogy megköti a csomót felmászik a fára, magára húzza a hurkot visszagondol magára átokkal sújtja majd minden bűnös elméjét felírja a nevét, utolsó nevetés küldi az utolsó csókot pusztulj! egyedül csak te vagy itt, meg én soha nem felejtem el, hogy mi volt az enyém csak a test, a forma összeolvad csorba itt-ott, de nem zavarja csak hagyja, hogy az endorfin hajtsa egész messze, mélyen fekvő kerek erdő közepében ébredt egyszer félmeztelen, az elveszett lélek évek teltek, múltak a hónapok Marcangolta magát, úgy látszik, az hatott hiába a látvány, ezek mind vakok