A koponyám egy tó, benne utazol, Te a látogató. Kishajód lebeg, épphogy a víz felett, A vízben ott az összes, az összes szörnyeteg. Néha utánad kapnak, és én védlek, ahogy csak tudlak. De nagyon nagyon furcsa, mert ezek, Az én szörnyeim voltak. Vagy még azok Vagy még azok Vagy még azok Ettől a gondolattól hurrikán jön, és felkavar mindent. A kishajó eltűnik hirtelen, A szörnyek is félnek. A hurrikán rikítva tombol, Tovább nem bírom, szétrobbanok. Megbántalak, pedig direkt nem tudnálak S te eltűnsz a torkomban végleg, Mély levegő után kapkodok, S megfulladok. Magamban találkozunk, mélyen A két halott. És még így is onnan folytatjuk, Ahol a legutóbb abbahagytuk. Levegő után kapkodunk, Mindketten. Lehet, hogy megfulladunk, De azt is egyszerre, csak is ketten. Te meg én Csak te meg én Csak te meg én Csak te meg én