Nem keresem többet Az Igazságot... Csak leülök csendben, Halkan ülök és várok. S ha eljön újra, Majd illendően köszöntöm, S mint régi barátok Együtt ülünk a földön. Tüzet gyújtunk, Hogy átmelegedjen a testünk, A nevetéstől Megvidámodik a lelkünk. És előkerül majd A bor és a pogácsa, és szívesen gondolunk Minden gyönyörű lányra. És mindenre, amit Isten adott a Földnek... Milyen egyszerű lenne, Ha mind megértenétek... Hogy minden rajtad Múlik, Testvér és Rajtam, Hogy megfogjuk-e Egymás kezét a bajban. Hogy elhisszük-e újra Az isteni tervet, Hogy Isten vagy, Ha boldogságot teremtesz. Hogy Isten vagy, Mert Isten is úgy akarja, Hát erre igyunk Áldomást a borban. Ezért hát... Nem keresem többet Az Igazságot, Ha kell, majd Veletek megtalálom, Ha kellünk neki, Majd Ő talál meg Minket, De addig magamban Hallgatom a csendet.