Volt itt mindig, aki bátran szólt,
Mindig voltak nagyot álmodók,
A nincsből is várat építők,
Az el nem csüggedők.
Hány nagy gondolat és mennyi szív,
Ami századok múltán is tenni hív,
Most is új erőt ad lelkesít,
Hogy naggyá légy megint.
Bárcsak értenénk a múlt intő szavát
Az égre vésett jelzést, mit csak szívünk lát
Jöhet bármi, te mindig tudd, hogy áldott itt e föld
A hömpölygő folyók, az erdők és mezők
Ez az otthonunk, itt kell élnünk, múltunk és jövőnk,
Minden hozzá fűz, álma bennünk testet ölt.
Így lesz ez örökké.
Mennyi érzelem és szenvedély,
Mely a téli fagyban is visszatér
Mindig új tavaszt vár és jót remél,
Hogy fel ne add, hogy élj.
Nem a gyűlölet, a gyávaság,
Csak a szeretet az, mi visz tovább,
Hogy szebb napokban is mindig lásd
Mások fájdalmát.
Bárcsak értenénk a múlt intő szavát,
Az égre vésett jelzést, mit csak szívünk lát.
Jöhet bármi, te mindig tudd, hogy áldott itt e föld,
A hömpölygő folyók, az erdők és mezők.
Ez az otthonunk, itt kell élnünk, múltunk és jövőnk,
Minden hozzá fűz, álma bennünk testet ölt.
Így lesz ez örökké.
És ha gyermeked azt kérdezné:
Miért vagy büszke rá,
Hogy miért szebb e táj bárminél
Tanítsd meg neki holt költőink énekét,
Hogy miért él bennünk a hűség
A síron túl is még!
Jöhet bármi, te mindig tudd, hogy áldott itt e föld
A hömpölygő folyók, az erdők és mezők
Ez az otthonunk, itt kell élnünk, múltunk és jövőnk
Minden hozzá fűz, álma bennünk testet ölt.
Jöhet ezer új barát, sose keress új hazát.