Minden este attól félünk, hogy egyszer meghalunk Minden reggel rettegés fog el, hogy élni kell Minden omlik, szakad, de az álmunk szabad, hát álmodunk Nem is várjuk már egyszer ne kelljen rabként ébredni fel Ne ítélj, hogy el ne ítéljenek Ne itt élj ha fárasztanak a kényszerek A remény közben minket figyel Nem veszti el a csatát bennünk Ha minden fegyvert földre ejtünk Tán csak akkor felel A remény közben minket figyel Nem veszti el a csatát bennünk Ha minden fegyvert földre ejtünk Tán csak akkor felel Nem is farkasok neveltek minket hanem vademberek Folyton falakat húzunk, ajtónkra fúrjuk a zárakat Öljük, faljuk a csendet, ettől mindenki szenved de másképp nem lehet Közben kintről is támad a bennünk is hömpölygő áradat Ne ítélj, hogy el ne ítéljenek Ne itt élj ha fárasztanak a közhelyek A remény közben minket figyel Nem veszti el a csatát bennünk Ha minden fegyvert földre ejtünk Tán csak akkor felel A remény közben minket figyel Nem veszti el a csatát bennünk Ha minden fegyvert földre ejtünk Tán csak akkor felel A remény közben minket figyel A remény közben minket figyel Nem veszti el a csatát bennünk Ha minden fegyvert földre ejtünk Tán csak akkor felel A remény közben minket figyel Nem veszti el a csatát bennünk Ha minden fegyvert földre ejtünk Tán csak akkor felel