Üvegszilánkkal karcolom A neved a karomra Nekem fontos, hogy ott légy a húsban! Hegesedj rám öregkoromra Bőröm kerítés szilvafával Te ott alvadsz nyugodtan S mint gyümölcs a magvat Úgy hordozlak magamban Kimondanám, mint egy valódi költő Nem elkoptatott szavakkal De cukorba fullad a lángoló szív S azt bevonja édes sziruppal! Ott vagy egy molylepke verdeső szárnyán Ott vagy a falat kenyérben Az esti olvasmány behajtott lapján A karomra karcolt névben Én nem látok mást, csak téged Én nem látok mást, csak téged Én nem látok mást, csak téged Én nem látok mást, csak téged Röppen a szó, olyan mélyre hatol A rostokba, sejtekbe belekarol Egymásba olvad az élő anyag Felkészülnek, hogy elnémuljanak Millió részecske aléltan zuhan A molylepkék fényben és naftalinban Én nem látok mást, csak téged! Én nem látok mást, csak téged! Én nem látok mást, csak téged! Én nem látok mást, csak téged!