Ülök a múltamon Körötte vasbeton A tapéták alatt Szomszédok alszanak Szuroktömeg az éj Azt mondogatom Azt mondogatom Ne félj, ne félj Úgysem lesz önmaga A másik jön haza Rohanni kellene Nem győzhetsz ellene Nézz ide, a cuccomat én Már összepakoltam Összepakoltam rég Ne félj, ne félj Mondd vége van, vagy képzelem Hogy túl vagyok már mindezen? De biztosan tudom, hogy már elég. Mint mélységből a sötét - Sötétségben a szobám Ajtaja alatt a fény Riadtsárga, halovány És beszivárog vele Az a hüllőforma lény Ami úgy néz vissza rám Mint mélységből a sötét Ne mozdulj, ne reagálj Ha áldozatot keres Azt sziszegi, hogy neki Te vagy a tökéletes Finoman kebelez be És rágatlanul emészt Szorít, hogy kilélegezz Ne mozdulj, ne reagálj Mondd vége van, vagy képzelem, Hogy túl vagyok már mindezen? De biztosan tudom, hogy már elég. Előtte állsz Nem bírod tovább És csak üvöltesz A szemed, a szád Fénnyel telik meg Ahogy az éjszakák A falak ledőlnek Elolvad a világ