Sem Maros két partján tenger csodafűvel Sem imádságokkal, sem jámbor énekkel Nem tudták javasasszonyok megjajítani A rég betegen halódó szegényembert Mondá egyszer öreg bába a szenvedőnek Amaz magas sziklán csodás füvek teremnek Öreget fiatalítnak, bajt gyógyítanak Abból ha lehetne venni, vége a bajnak Sziklának nagy meredekjén ember sose járt Hegyébe talán még a madár is félve szállt Csak betegnek kicsiny fia tett erős vigaszt Utat lel a sziklán, s csodafűvel kórt mulaszt Feljutott hát végre, nagy üggyel, nagy bajjal Talált majd a fűből, tépett is marékkal De ahogy indult volna, az ösvény lezárult Fel még csak jutott, de lefelé nem visz út Kiállt hát rögvest a szikla tetejébe Gyógyírt megmutatta, majd rejtve ingébe Búcsúzóul néhány szót még elkiáltott Abban a pillanatban leugrott a mélybe Így halt a fiú, ki apját oly erőst szerette Hogy gyógyírért cserébe életét adta érte S azontúl fogva a sziklát nem nevezik másnak Mindenki így ismeri: a Fiú sziklájának