Requiem - Az utolsó szó jogán...
Andreas: (refrén)
Mintha ma történt volna, úgy emlékszem,
Az egyik füleden be, a másikon ki, amit kértem.
Miért nem hallgattál rám, mondd meg miért nem?
Requiem érted, requiem érted.
Emlékszem ha gáncsot akartak nekem, mindig éreztem a szívemben,
De messze még a vége, mert tudom, mindig helyesen éltem.
Az Isten folyton látja a lelkem, csak ő rendelkezhet velem,
A tiszteletre a barátok vezettek, velük nem vagyok szemtelen.
Ha voksolnom kell, a békét X-elem, nekem a háború nem kell,
Az erőt mégis a sok harc adja, na ezért gyarló a földi ember.
Ha kell meghalok azért, amiben annyira hittem gyerekfejjel.
14 éve rapsztár akarok lenni, ezt részben elértem.
De keresztbe tettek a fainok, évekig csukott szemmel jártam,
Mikor lépnem kellett volna, mindig a nagy csodákra vártam.
Mondhatnak ezt is meg azt is rólam az emberek ilyenek, lassan megszoktam.
A kisgyerek álmaim hamarosan valóra válnak, a szavak amit mondtam, célba találnak.
Más volt '91-ben, ha tele vagy erővel, akadály nincsen és minden átkozott centi,
Amit előrementem, a saját munkámat tükrözi és egy kezemen megszámolom,
Hogy ki segített ebben nekem, hogy az életem egy kicsit nyugodtabban élhetem.
Andreas: (refrén)
Mintha ma történt volna, úgy emlékszem,
Az egyik füleden be, a másikon ki, amit kértem.
Miért nem hallgattál rám, mondd meg miért nem?
Requiem érted, requiem érted.
Emlékeztetnek a telepen a tereken a fák, utcák, házak, kockák arra,
Hol öntöttem először szavakba, mennyi minden kavarog egy mihaszna kamaszba.
Meddig él a remény amíg ő fel nem nő, mikor elégeli meg ezeket a teremtő?
Üvöltöm bűnöm teli torokból a tetőn, angyalok a bárányfelhőn
Halkan játsszák a ballada dallamát, az impro adja a zamatát.
Holdvilág hangulatát hát arculatát átlát a sötéten kellőképpen, eltökélten
Még fél éjfél, keringőzik a falevelekkel a forgószél, felkapott, elfújt álmok
Felügyelet nélkül hagyott hiú ábrándok, egy pillanat emlékművei, szobrok a parkban, nyújtózkodnak unalmukban, látom a falakon a monogramom,
A hintában gyerekkori hologramom, a betonon a vérben a tükörképem
és azokat akik még küzdenek értem, érem mindkét oldalát a mentőben,
A gépen a kijelző egyenes vonalát - vonalát, odaát - odaát...
Andreas: (refrén 3-szor)
Mintha ma történt volna, úgy emlékszem,
Az egyik füleden be, a másikon ki, amit kértem.
Miért nem hallgattál rám, mondd meg miért nem?
Requiem érted, requiem érted.