Küldöm annak a lánynak az erkélyen, szembe
Meg a könyvének
Meg a virágának
Veszettül unom már, hogy még mindig csak a játék megy
Kéne a súly, a tét, kajak Atlaszként állnék meg
De nincsen mivel szemben, nincsen mihez képest se
Ajtó, ablak sarkig nyitva, de mégse érzem hogy léphetek
Olyan kurva szürke ez a bépé, hogy kvázi színvak lettem
Csak a cipőm orra világít, de ácsi, hívnak, mentem
Ah... mintha két megyével odébb bármi másképp lenne
Mindent árnyék rejt el, és nincsen már értelme
A felezőhöz húzódom mindig így éjjelente
De ha ismerem az utat, mégis mitől félek benne?
Á... ne törődj velem, csak nyavalygok, mint szoktam
És tudom, pitiáner, de haragszom titokban
És a sértettség, mint olyan, édeskevés világnézet
Kiváltképpen, hogy irányt téveszt, hisz a legkevésbé hibás érte
Akire a legkönnyebb mutatni, és magadra a legnehezebb
Marad ez a különutas hiphop, hogy magamat elhelyezze
Én felmentem
És nem találtam meg
A hangok sercegnek
És lassan elnyelnek
Én felmentem
És nem találtam meg
A hangok sercegnek
És lassan elnyelnek
Helyettem is mondd ki, hogy elhagyott az Úr
Ha már helyettem lettél a legnagyobb hazug
Miattam ne parázzál, én megvagyok, lazulj
Klasszul (kajakra) mennek most a dolgaim
Lehetne jobb is, de egyelőre jól van így
Három éve lassan, hogy egy személyre terítek
Három éve hiányzol, és még mindig megihlet
Megismersz? (Nem?) Mára kicsit beképzelt
Lettem, meglehet, de apám végre lelépett
Közben sok gandzsát meg sok lelket levámoltam
Ez áll rólam, meg hogy beájultam a megállóban
Ó, ha tudnád, hányan kérdeztek már rólad (sokan)
Mit mesélhetnék? Aszittem' jobb, ha írhatom
De rájöttem, hogy másom sincs, csak mondanivalóm
Meg az olcsó nők meg az oltsál még
A kovászlé, az éjjel-nappal kóláznék
Hányan kérdeztek rólad, ó, ha tudnád
Mikor azt mondtam, hogy nem akarok élni, az volt hazugság
Jó, elégedetten elintézted kényelemben
Faszért gondolok rád úgy, minthogyha releváns lennél az életemben
Én nem süllyedek ebbe vissza (Nem, nem!), nem süllyedek semmiképpen
De mikor nem foglak odaképzelni, ha mással kúrok éppen, mert
Becsuktam magam mögött az ajtót, legalábbis úgy emlékszem
De faszért nézem meg újra, és hagyom, hogy benne tarts ebben az OCD-ben
Fogalmam sincs amúgy, hogy ki vagy, de magamnál már jobban ismerlek
Vonzott, hogy köcsögnek tartaszt, míg körülöttem mindenki istennek
Hogy húzhat ennyire két oldalra, recseg-ropog az agyam
Ha nem születtem ehhez elég jónak, majd azzá teszem magam, Ja!
Én felmentem
És nem találtam meg
A hangok sercegnek
És lassan elnyelnek
Én felmentem
És nem találtam meg
A hangok sercegnek
És lassan elnyelnek
Szia, igen, te ott! Hiába menekülsz, tudom
Úgyis visszatérsz, ha a párnára hajtom a fejem, unom
Hogy minden este újra jössz, elindulunk a hegyekbe
Majd te megállsz és a zsebembe dugsz pár falatot az útra, kösz!
Én egymagam jóllakok, másnap reggel felkelek
Magamnak köszönök jó napot, hiába, már nem rettegek
Rég attól, hogy te nem vagy itt, mert felszállt a géped és
Vissza soha többé nem jössz, ja, tudom, tévedés
Egységes a fájdalom, az egyén széttagolt
Egyszerre nézzük, de máshonnan, ahogy foszlik szét a Hold
Egyre híznak a gondolatok, míg egymagam vagyok
Nem mennék én sehova, de nem maradhatok
Persze, gördülnek még szavak le egy tépett szájon
Közel repültem a Naphoz, hogy sötétbe zárjon
Egyre szennyezettebb a fény, már csak parázslik a láng
Minden ébredésem egy parányi halál
Én felmentem
És nem találtam meg
A hangok sercegnek
És lassan elnyelnek
Én felmentem
És nem találtam meg
A hangok sercegnek
És lassan elnyelnek